Stan Banash

Az itthon jóformán ismeretlen amerikai polgárháború egyik totálisan ismeretlen epizódját énekli meg ez a kis kötet: Benjamin Grierson ezredes nagyszabású portyáját, aki Tennessee-ből nekilódulva egészen a Mexikói-öbölig (600 mérföld!) vezette lovasait azzal a céllal, hogy jól összezavarja a konföderáltak hátországát, és ezzel előkészítse a talajt a kulcsfontosságú vicksburg-i erődöt ostromló Grant tábornoknak. Így magyar szemmel elég marginális eseménysor*, ami ráadásul megkíván némi előképzettséget a polgárháborúval kapcsolatban – no nem sokat, épp egy wikipédiányit. Ugyanakkor Dee Brown (ahogy azt már A Vadnyugat története indián szemmel esetében megtapasztalhattuk) igen könnyű tollú történész, aki képes bármit élvezetesen interpretálni. Külön bravúros, hogy egy szemre rendkívül feszített időtartamba (a könyv 16 fejezete a portya 16 napjának felel meg) képes belegyömöszölni számos érdekes adatot nem csupán magáról a polgárháborúról és annak ikonikus figuráiról, de a XIX. századi Egyesült Államokról, annak társadalmi sajátosságairól, valamint magáról a lovassági harcmodorról is.

A világháborús munkákon szocializálódott laikus történelemkedvelő számára amúgy elég különös kis hadtörténeti munka ez. Ezek a fickók, ha foglyul ejtenek valakit, megesketik a Bibliára, hogy nem harcol ellenük, aztán szélnek eresztik – tisztára, mintha csak számháborúznának. Ehhez hozzájön, hogy az ezred első halottja a 115. oldalon lövődik le, ráadásul (ha mondjuk a sztálingrádi áldozatok szenvedéseihez viszonyítjuk) az ő halála is szinte kellemes ügynek tűnik. A vérben később se tocsogunk, úgyhogy egy idő után arra gyanakszik az ember, hogy színházi előadást lát. Viszont mindez a portya jellegéből fakad: az ilyen diverziós hadműveletek célja, hogy az ellenség háta mögött okozzanak minél több kárt, vasútvonalakat, távíródrótokat és hadi jellegű raktárakat pusztítva el – amennyiben csatározásra kényszerülnek (függetlenül annak végkimenetelétől), az már önmagában kudarcnak tekinthető. Dee Brown pedig az ebből fakadó sajátos taktikai követelményeket kiválóan érzékelteti.

Az amerikai polgárháború átmeneti háború volt: egyfelől jellemezte a XVIII. század lovagiasság-eszménye és virtuskodása, másfelől pedig megelőlegezte a XX. század nagy tömegháborúit mind a haditechnika (a lövészárkok éppúgy itt bukkantak fel először, mint a tengeralattjárók), mind a logisztika, mind pedig a véráldozatok terén. Volt bőven piszkos oldala, például az az elképzelés, hogy a háború lerövidíthető azzal, ha az ellenség mögöttes területeit pusztasággá perzseljük. Ez a könyv speciel a barátságosabb oldalát mutatja be – szóval gyenge idegzetűek is bátran fogyaszthatják.

(Kicsit rossz azonban a szám íze, mert a könyv egy olyan utószóval zárul, ami a marxista történésziskola legszebb hagyományait idézi meg. Az utószó szerzőjének neve nincs feltüntetve a kötetben, így könnyen jut arra a következtetésre az olvasó, hogy Dee Brown szavait szívja magába – ám nekem meggyőződésem, hogy ez nem így van. Amennyiben pedig igazam van, akkor a Kossuth kiadó felettébb sportszerűtlenül járt el.)

* Persze amerikai szemmel meg Mohács marginális, úgyhogy csitt.… (meer)