Valery Bryusov (1873–1924)

Výbor podává přehled básnické tvorby významného představitele ruské poesie konce 19. a první třetiny 20. stol., který začal svou tvůrčí cestu jako předbojovník dekadence a symbolismu a skončil ji v revolunčím táboře jako jeden z prvních sovětských básníků, čelný pracovník četných sovětských uměleckých i vědeckých institucí a člen bolševické strany. Verše, jež se dík zdravé podstatě básníkova talentu vymykají téměř od počátku z rámce běžné dekadentské a symbolistické praxe, opěvují slavné postavy ruských i světových dějin, vítají revoluci 1905 i Říjen 1917, vyslovují víru v přetvářející moc lidského poznání a vědění, oslavují fysickou práci, velebí ruský jazyk a vyznávají se z hluboké lásky k rodné zemi. Po Říjnové revoluci, kterou Brjusov přijal a s jejímiž zásadami se ztotožnil bez jakýchkoliv úchylek a výhrad, napsal básně, jimiž nejen vrcholí jeho vlastní básnická tvorba, ale které dodnes patří mezi nejlepší díla sovětské poesie (Soudruhům inteligentům, Jenom Rus, Rusku, Třetí jeseň, Lesní tma a j.). (Podle předml.)… (meer)

Ruprecht, a kóbor zsoldos bejárja Olaszhont és az Amerikákat, számos veszélyt átél, amiből kardjával mindig kivágja magát – de mi ebből nem látunk semmit. Mert mi Ruprechttel akkor találkozunk, amikor visszatér szülőföldjére, hogy naptól-széltől cserzett arcát a hazai fényben fürdesse kicsit. Szóval ez a könyv alkalmasint ott kezdődik, ahol az átlag kalandregények végződni szoktak. De azért mi, olvasók se maradunk hoppon, mert hősünk hazatérése nem úgy alakul, ahogy várta, el sem jut a szülői házig, hanem összefut Renátával, aki kicsit szent és kicsit boszorkány (mikor melyik), és ezen tulajdonságával feje tetejére állítja szegény zsoldosunk életét. Merthogy az említett hölgyemény megbűvöli őt, az érzelmek olyan kötéseit hozva létre kettejük között, amit egy mérsékelten racionális személy is bízvást egészségtelennek mondana.

Különös könyv ez. Kalandregény, ami mégsem az, szerelmi történet, ám az unortodox fajtából, és ennek tetejében gazdag gyűjteménye a 16. század ezoterikus hagyományának. Alapvetően két titka van, ahogy látom:
1.) Az európai történelmet egy kiváltképp érzékeny pontján ragadja meg: egyfelől eleven a korszakban a babona, a mágia iránti vonzalom, az inkvizíció nagyon is aktív, és minden bokorban boszorkányt sejt. Ugyanakkor rohamosan terjed a reformáció és a humanizmus is, össze nem békíthető eszmerendszerek feszülnek tehát egymásnak, ami forrongó szellemi közeget eredményez. Ezt a világot Brjuszov egészen plasztikusan vetíti elénk, minden során érződik a masszív tudásanyag, és a téma iránt érzett hő szerelem.
2.) De a legemlékezetesebb mégis talán Renáta figurája, aki páratlan nőalakja az irodalomnak. Első blikkre mintha egy két lábon járó pszichológiai tünetegyüttes lenne: bipoláris, epileptikus, talán skizofrén is, hol szenvedélyes, hol jéghideg, hol kegyetlen, hol együttérző, hol neurotikus, hol egzaltált, mindig mindenből a szélső értékeket mutatva. Szexi dög, tudós és apáca egy testben, aki úgy váltogatja személyiségeit, mint más az alsóruházatát. Igazából nem is Ruprecht a főhős, így belegondolva, ő csak passzív elszenvedője egy nála nagyobb, és felettébb rakoncátlan erőnek, a szenvedélynek, amely úgy dobálja ide-oda, mint vízibiciklit a tengeri vihar. Hjaj, csak pozdorjává ne zúzódjon a parti sziklákon.

Elfelejtett remekműve ez nemcsak az orosz, de a világirodalomnak is. Olyan szöveg, ami gazdagságával, elevenségével, szereplőivel és leírásaival is folyvást le tudott nyűgözni. Jó volt olvasni, bár ez nem független attól, hogy az Európa Kiadó általam olvasott 1973-as kiadása az egyik legpraktikusabb, leginkább olvasásra termett könyvformátum, ami az utóbbi időben a kezembe akadt: kellemes lapméret, optimális súly és fogás, satöbbi. De valószínűleg ha egy kupac koszlott zsírpapírra nyomták volna, akkor is tudtam volna értékelni. Valószínűleg. Örülök, hogy nem kellett kipróbálnom.… (meer)

A late novel of obsessive love and the black arts by the Russian symbolist, Valeri Briussov. Set in late Medieval Germany, in the company of Faust and Agrippa and the oppressive power of the Roman Inquisition, the novel is presented as a memoir of the protagonist's (the emotionally quixotic Landsknecht Rupprecht of Cologne) destiny upon leaving his parental home in disgrace, and his return to the German lands after an extended and remunerative exile in the Americas. The story is a classic exemplar of fate guided/set in motion by the "femme fatale" - the real fiery angel of this novel: not of this world, but half of Heaven, harrowed by Hell.

In The Fiery Angel, the occultist adage "as above, so below", applies. It is a protracted distress, a 392 page account of a Manichaeism of the heart and psyche, of the "bipolar disorder" of the cosmos. If I had to sum it up in a sentence: Love does not conquer all, but is a challenging (and often absurd) agent of Light errant in Dark lands.… (meer)