Semiotics is a dense area of philosophy, but Eco’s readability makes it somewhat more manageable. I’ve read a few of his books, both novels and essay collections, and I wonder why he hasn’t gained much footing over against the giants of deconstruction—most of whom, incidentally, would hate the notion of their being considered giants of anything.

I especially appreciate the idea that, while the best interpretation of a given work cannot be identified, it is a simple(!) matter to demonstrate which are bad. But, as Eco says in the great epilogue to his great novel The Name of the Rose, this is a matter for readers to determine, text in hand—the author is deliberately excluded. Eco may this be a helpful corrective to those who, having little understood what, say, Jacques Derrida or Roland Barthes mean with the ascendancy of the reader in interpretation, incorrectly believe that, say, alternative facts are a thing that exist over against alternative interpretations of facts. I haven’t said this well. ( )

1. (A szkeptikus) Szemiotika. Mnemotechnika. Dekonstrukció. Falszifikáció. Piha. Eddig, ha elolvastam egy könyvet, tudtam, hogy tetszik-e, vagy sem. Ha tetszik, akkor jó. Ha nem tetszik, akkor nem jó. Most elolvastam ezt a könyvet, és (például) a P-terminusok reprezentációjában Eco olyan képletekre bontja szét a mondatokat, hogy ahhoz képest a tangens meg a kotangens csak lágy esti fülemülefütty. Most tegyük fel, hogy értem. (Tekintsünk el tőle, hogy nem.) És akkor mi van? Ami tetszik, az továbbra is jó marad, ami meg nem, az nem. Vagy nem?

2. (A hermeneutikus) Amikor Eco a téves értelmezést határozza meg, érvelésének kulcsponjában a hermeneutikusok állnak – őket hozza fel példának, hogyan lehet egy szöveget úgy kibontani, hogy az elfogadhatatlan mértékben szakadjon el a szövegtől. Az ezoterikusok, alkimisták és beavatottak nála mindig gúny tárgyai. De nézzük csak meg közelebbről. Eco szerint a hermeneutikus értelmezés azért szükségszerűen téves, mert olyan titkot kíván felszínre hozni, ami eleve kimondhatatlan, és amit maga a hermeneutikus is végső soron kimondhatatlannak tart. Így minden egyes válasz valójában egy újabb titokhoz vezet, és így tovább, a feloldás reménye nélkül – tehát gyakorlati értelemben véve ez a titok nem is létezik. Ezért homályos az ezoterikus szöveg – valójában nincs mondanivalója. Ebből fakad, hogy ahol viszont nem homályos, ott pont az ellenkezőjét kell érteni annak, amit látszólag mondani akar. Viszont ebből a logikából építkezve nem zárhatjuk ki, hogy amikor Eco egyértelműen a hermeneutikusok ellen foglal állást, akkor ezt csak azért teszi, mert hermeneutikus maga is, csak ezt titkolni akarja. Ha pedig homályos – akkor viszont bizonyosan hermeneutikus. A kör bezárult.

3. (én) Nem is tudom, hogy volt merszem eddig értékelést írni… Eco ebben a vaskos kötetben arra tesz kísérletet, hogy meghatározza, milyen kritériumok mentén szűrhetőek ki a hibás, elvethető szövegmagyarázatok, mindezt úgy, hogy közben meghagyja a szöveg végtelen számú értelmezésének lehetőségét. A kecske és a káposzta klasszikus esete, ugye. Ennek érdekében az értelmezés stratégiáit megpróbálja a puha tudományok világából a kemény tudományok világába átvezetni, mégpedig úgy, hogy a szemiotika jelekre alkalmazott (meglehetősen matematikai jellegű) képletrendszerét komplett szövegekre alkalmazza. Nem állítom, hogy minden sorát értettem (ahhoz talán kicsit kevesebbszer kellett volna a nyelvészeti szemináriumok helyett a megboldogult Queen sörözőben dekkolni), de tökéletesen kirajzolódik egy komplex, egységes rendszer, egy kiváló kiindulópont azoknak, akik a későbbiekben ebben a témában kívánnak elmerülni. Leszögezném: aki arra számít, hogy ebben a könyvben mintegy kézikönyvszerűen megtalálja egy tetszőleges szöveg megfejtésének kódjait, az csalódni fog. A könyv legfeljebb segít, hogy kritikai olvasóvá váljunk, de nem tesz azzá. Viszont végtelen szálon továbbgondolható tanulmány, amin jó ideig rágódni lehet. ( )

This book is a collection of 15 essays grouped around the subject: "Is there any limitation to how a reader may interpret a text?" Eco's answer is "yes." If nothing else, one may find -- not always easily! -- what the text may NOT mean. Some of the articles are an easy read, for Eco is an entertaining essayist. Some of them deal with technical discussions of semiotic processes and issues in the philosophy of language. A background in linguistics, history of Western philosophy and civilization in general will provide a useful context to what he says. Don't think Eco stands with Hirsch that the author/speaker rules the interpretation of a speech act. But he does not take the deconstructionist path of the absolute freedom of the reader. He speaks of the "protected meaning" of a text, which, at the minimum, is what the text *cannot* mean. I particularly recommend the chapter "Portrait of the Elder as a Young Pliny" to represent the best results of Eco's ideas of interpretation. ( )

http://www.criticaliteraria.com/9722906984
(Disponível online)

The Limits of Interpretation