Aki a szépirodalom emlőin nevelkedett, annak meglehetősen szokatlan, amikor egy mondaton belül háromszor találkozik a „feltenni és megválaszolni” szókapcsolattal, de hát ilyen a filozófia nyelve, mit tegyünk. Elolvas az ember tizenvalahány oldalt, és az a benyomása, hogy ő ezt négy egyszerű vagy két bővített mondatban össze tudná foglalni. Ilyenkor alapesetben hajlamos vagyok kilőni a szerzőt magamban a Holdba – de ha a neve mellett látom a dr, prof., emeritus, exelenciás uram stb. jelzőket, akkor nyilván visszaveszek magamból, győz a tekintélytisztelet, és inkább elolvasom még egyszer, hátha elsiklottam valami fölött. És hát valóban: bele lehet szokni. Bár az elején nagyon kellett gyürkőznöm, de a közepétől helyenként kifejezetten élveztem. Mondjuk azért továbbra is túlzásnak érzem a hátsó borító jelzőjét, miszerint „olvasmányos” – no persze, Hegelhez képest, mondjuk.

A cím, az kicsit becsapós. Némiképp arra számítottam, hogy MacIntyre egy történelmi értelemben vett tárlatvezetésen végigvisz engem az etikatörténeten. Nem, sajnos és szerencsére nem, mert a szerző szemmel láthatóan túl erős személyiség ahhoz, hogy szolgaian foglalja össze a morálfilozófia fordulatos eseményeit, szimpla kézikönyvet alkotva, inkább egy nagyon sűrű, nagyon szubjektív, nagyon saját konstrukcióban tárja elénk őket. Homéroszon kezdi a sort, akinél hipotézise szerint az erkölcsi formulák (pl. „jó”) még egy tradicionális társadalmon belüli szerephez voltak rögzítve, majd átvágtat (hmmm…. vágtat…) a három sztáron, Szókratészen, Platónon és Arisztotelészen, bemutatva, a tradicionális berendezkedésből a poliszba való átmenet során hogyan veszítették el a kapcsolatot ezek a kifejezések az eredeti gyökerükkel, és miképpen vált szükségessé újradefiniálásuk*. (Ez a folyamat – változó intenzitással – koronként megismétlődik.) Ezután egy huszárvágással máris Machiavellinél és Luthernél találjuk magunkat – utóbbi új szintre helyezte a morálfilozófiát azzal, hogy teológiájában megkerülhetetlenül ott van az individuum fogalma, hiszen, mint rámutat, ha meghalsz, te vagy az, aki meghal, és senki más nem teheti meg ezt helyetted. És innen haladunk tovább Hobbes-on, Kanton, Hegelen, Nietzshén át a jelenkorig – megkímélek mindenkit, köztük magamat is, a folyamat részletes taglalásától, már így is monstre értékelés ez. A kulcsszavak úgyis adottak. MacIntyre ezt az egész utat két állandó ingadozásra fókuszálva mutatja be. Az egyik ingadozás aközött zajlik, hogy az individuum saját erkölcseit, vagy a közösség erkölcseit tekintjük prioritásnak (értsünk közösség alatt egy, a közösséget joggal-jogtalanul képviselő uralkodó osztályt, vagy akár a polgárok túlnyomó többségét, mint a demokráciákban). A második pedig aközött, hogy a morál visszavezethető-e valamiféle objektív és általánosítható szabályra, vagy pedig szükségszerűen az egyén szubjektív és változó individualitásában gyökerezik. (Vagy, megkerülve az egész kérdést: valamiféle abszolútumhoz kötjük. Ilyenkor kvázi Isten válik az etikai törvények aranyfedezetévé.) MacIntyre világában az etika ezek között az ellentétes elképzelések között ingázik, és alighanem továbbra is ezek gondoskodnak majd a morál dinamikájáról.

MacIntyre egész művére jellemző, hogy szigorral fordul a filozófus-életművek felé. Azonban ezt a szigort magára is kiterjeszti, alapos előszavában ugyanis keményen nekimegy saját gondolatainak, mert Az etika rövid történeté-ben szinte csak odavetőlegesen foglalkozott a keresztény filozófiával**, és nem figyelt fel annak mélységeire. (Igaz, ami igaz: amíg a görögökre csaknem 130 oldalt szánt, addig a görögöktől Lutherig terjedő időszakot tizedannyi terjedelemben taglalta.) Mindezzel együtt ez egy komplett, kész szöveg, benne egy nagyon tekintélyes elmeépítménnyel, ami csábít a vitára, az ellenkezésre, de így van ez jól: maga sem állítja, hogy örök és változtathatatlan igazságokra bukkant rá. Áthatja az a gondolat, hogy az etikai vizsgálódások csak bizonyos társadalmi-történelmi kontextusban érthetőek – amennyiben elszakadunk ettől, lágy nyáresti elmetornává satnyulnak. Rugalmas szöveg, formálódik az ember fejében, mint a gyurma, ha az ember hajlandó dolgozni vele.

* Azt hiszitek, ez egy túl hosszú mondat? Akkor nektek MacIntyre sem fog tetszeni.
** Amúgy is volt egy olyan érzésem, hogy a „korai MacIntyre” meglehetősen lekezelő a keresztény spirituális filozófiával szemben. Meglátásom szerint ez három vélekedésére vezethető vissza:
1.) Ha a kereszténység az erkölcsi normák végső okait Istennek tulajdonítja, voltaképpen kiemeli azokat a tudományos vizsgálódás tárgyköréből, és a spiritualitáshoz sorolja őket. Ebben az esetben pedig a tudós nem tehet mást, mint széttárja a kezét: mert ő itt már semmit sem tehet. (Arról nem is beszélve, hogy ebben az esetben azok, akik Isten létében kételkednek, potenciálisan kikerülnek az etika hatálya alól.)
2.) A radikális kereszténység hajlamos az önszeretetet és az önzetlenséget ellentétes fogalmakként leírni, amik kibékíthetetlenek, de MacIntyre szerint ez bűnös leegyszerűsítés. Hiszen egy önzetlen cselekedet örömet okozhat nekünk, amiből következik, hogy akár az önszeretetből is származhat. Ez a leegyszerűsítés pedig távolabb visz minket a morál valódi gyökereinek megértésétől – már ha azok megérthetőek egyáltalán.
3.) Az eredendő bűn fogalmával olyan érvet adott egyes konzervatív filozófusok kezébe, amit azok felhasználhatnak bizonyos pozitív változások visszautasítására – hiszen ha az ember eredendően bűnös, akkor felesleges, sőt nevetséges bármiféle társadalomjobbításban hinni.
Természetesen ezekkel a megállapításokkal bőven lehet vitatkozni (mint ahogy azzal is, hogy MacIntyre mennyire szilárdan állítja őket), ám a disputát megnehezítheti, hogy ha a teológia szókészletével szállnak szembe egy filozófiai szókészlettel, mert ez óhatatlanul egymás mellett elbeszéléshez vezet. ( )

Librería 6. Estante 6.

This is an excellent short survey of the history of philosophical ethics (because I agree with it for the most part :) ). ( )

Like Henry Sidgwick's short history of ethics, this is a magnificent book. It might even be better than Sidgwick's!

A very reliable and learned introduction to the subject, unmarred by overstressing his famous thesis about traditions. ( )

12/4/21