Era prevedibile che, in quanto opera giovanile, non potesse essere all'altezza di quel piccolo capolavoro che è La misura del mondo (e anche che quest'ultimo libro, scritto a otto anni di distanza, non potesse generare aspettative retroattive). Tuttavia, il fatto è che la trama regge bene per tutta la prima parte, colma di buoni spunti filosofico-morali, ma si perde nel finale, soprattutto quando entra in gioco, del tutto inutile, la "lei" cui il protagonista inizia a rivolgersi. ( )

A bűvészek céhét mindig izgalmasnak találtam: a sóbiznisz flitteres zakós vásári komédiásai mögött ugyanis (akik szűzlányokat fűrészelnek ketté és nyulakat húznak elő a cilinderből) valami mélységes titok, valami mágia bújik meg, vagy legalábbis kell megbújjon – hiszen aligha bámulná különben bárki is őket. Vágyunk, hogy a „szellem előírhassa az anyagnak, hogyan viselkedjék”, lehetővé teszi, hogy becsapjanak minket, sőt, becsapva akarunk lenni, hinni akarjuk, hogy legalább a bűvész (Merlin e kései, méltatlan utódja) uralni képes a tárgyakat. Kehlmann könyve pedig egy effajta szakember monológja, így aztán eleve előnnyel indult nálam, szimpátiám pedig még a kezdő oldalakon tapasztalható tötymörgés során sem vált semmivé. Egyrészt mert ebben a tötymörgésben is látszik, Kehlmann jól ír, jó figurákat alkot, és erős, körvonalazott koncepció mozgatja tollát, másfelől pedig azért, mert tudjuk jól: a tötymörgés a bűvésztrükk organikus része, ez növeli a nézőben (olvasóban) az elviselhetetlenségig a várakozást, és ez teszi lehetővé, hogy aztán maga a trükk (ebben a konkrét esetben Beerholm első találkozása a mágiával, vagyis a mesterrel, van Rodeval*) igazán elemi erővel hasson. Okos könyv, határozott koncepcióval: megmutatja, hogy aki a valóság zuhanyfüggönye mögött meg akarja lesni a pőre varázslatot, gyakran nem ura lesz a varázslatnak, hanem a szolgája.

* A tény, hogy ennél a szakasznál (van Rode fellépésénél majd a századik oldalon) jöttem rá, hogy én ezt a könyvet már valamikor az ősidőkben olvastam, egyaránt árulkodik a könyv jó és rossz tulajdonságairól. A jó: hogy Kehlmann nagyon emlékezetes, dinamikus jeleneteket tud írni. A rossz: hogy még nem sajátította el a húzás művészetét, még nem képes rácsapni elbeszélője szájára, amikor az túlzásba vitt monológjaival elkeni a történet feszességét. ( )

Genial geschrieben - die Hauptfigur ist etwas gruselig und icht unbedingt sympathisch. Dennoch ein toll geschriebenes Buch mit spannendem Verlauf und interessanter Entwicklung des Protagonisten sowie interessantem und spannendem Schluss. ( )

Meiner Meinung nach der Beste Kehlmann ( )

Die Geschichte erzählt das eigentlich noch junge Leben von Beerholm, der ein großer, berühmter Magier ist. Beerholm erzählt, wie er als Junge von seinen Adoptiveltern aufgezogen wurde, wie seine Adoptivmutter vom Blitz erschlagen wird, wie er im Internat zu zaubern beginnt, dann aber wieder aufhört, wie er Theologie studiert und schließlich nach den niederen Weihen das Studium aufgibt um Zauberer zu werden.
Die Geschichte ist interessant und oft spannend. Sie erinnerte mich mehr an Paul Auster als an Daniel Kehlmann selbst. Ich habe das Hörbuch gern gehört, wenn sich mir auch nicht so ganz erschließt, warum der Autor dieses Buch geschrieben hat. Vielleicht habe ich den tieferen Sinn nur ansatzweise verstanden. Es kommt mir an vielen Stellen vor wie ein Traum, von dem man erzählt bekommt. So ganz kann man die Träume anderer Menschen ja auch nie nachvollziehen. ( )