Klik op een omslag om naar Google Boeken te gaan.
Bezig met laden... Rougonék szerencséjedoor Émile Zola
Geen trefwoorden Geen Bezig met laden...
Meld je aan bij LibraryThing om erachter te komen of je dit boek goed zult vinden. Op dit moment geen Discussie gesprekken over dit boek. geen besprekingen | voeg een bespreking toe
Geen bibliotheekbeschrijvingen gevonden. |
Actuele discussiesGeenPopulaire omslagenGeen
Google Books — Bezig met laden... GenresGeen genres WaarderingGemiddelde:
Ben jij dit?Word een LibraryThing Auteur. |
Imádlak. De ne írj szerelmi szálakat. Nem a te asztalod. Azt inkább hagyd a profikra.
Csók: Nora Roberts”
„Drága Nora!
Édes vagy. Bele is írlak a Nanába.
Émile”
(Szemelvény Émile Zola elveszett levelezéséből)
Zola nagyon ért ahhoz, hogy olyan közelről mutassa be az emberi állatot, hogy még a rút elkapart mitesszereit is lássuk egytől egyig. És a gyomrunk felfordul ostobaságától, gonoszságától és kegyetlenségétől. A Rougon-Macquart ciklus első kötete azt mutatja be, hogyan emelkedett fel a Rougon-család a langyos vegetálásból a hatalmasok közé. Főszereplője Pierre és felesége, Félicité, akik megszimatolják a köztársaság bukását és III. Napóleon közelgő felemelkedését, így a Respublika holtteteméből jól be is lakmároznak, meg is híznak rajta. Barátaik között csupa undok varangyot találunk, de ellenségeik se sokkal jobbak – a részeges, naplopó Maquart például csak azért köt ki a „jók” (a köztársaság) oldalán, mert így remél bosszút állni őt kisemmiző féltestvérén, Pierre-n. Aztán vannak persze páran, akik nem puszta személyes hasznukat lesik, de ők ritkák, mint a fehér holló. Ilyen például Pierre középső fia, Pascal, ám ő olyannyira kivétel, hogy a ciklusban később saját könyvet is kap. Vagy ilyenek Miette és Silvestre, a két hamvas szerelmes, akik feladata, hogy Pierre és Félicité számító házasságát ellenpontozzák – ők a szenvedélyes, tiszta idealisták, akik a zolai univerzumban ne számítsanak semmi jóra.
A baj csak az, hogy amíg Zola példás átélhetőséggel festi meg a kínlódást, addig ennek ellentettjét, a szerelemet bizony elég kacskán: kicsit túltengenek az élénk színek, ami, úgy látszik, a boldogságábrázolásban jobban irritál, mint a nyomor bemutatásánál. (Van erre egy szakszó, amit csak azért nem használok, mert végül is Zoláról beszélünk. A nyálas.) Szóval nem a legjobb regénye a mesternek – de mindenképpen tisztességes előjáték a ciklus igazán nagy könyvei előtt. ( )