Long slow informative read perfectly suited for the reference shelf. ( )

Johnson’s a very good writer, knowledgeable and intelligent, sometimes almost able to convince that his slant is no slant. Worth wondering if he’s right even if you’re sure he’s not. ( )

Négy csillag, annak ellenére, vagy éppen azért, mert időnként padlizsánszínűre vitatkoztam a fejem vele. Kezdjük azzal, hogy Johnson abból az alaptézisből indul ki, miszerint a keresztény vallás és erkölcs relativizálódása olyan űrt hagyott maga után a XX. században, amit szükségszerűen a nietzsche-i hatalom akarása-érzés töltött be – ami gondolatnak felettébb termékeny, de csekély történelmi ismereteim alapján nem úgy rémlik, mintha a XX. századot megelőző időszakban turbékoló gerlepár lett volna ez a szerencsétlen kontinens. Az ő világában az olyan eszmék, ideológiák vagy gondolatok, mint a relativitás törvénye vagy az egzisztencializmus egész nemzetek viselkedésére vannak hatással. Ebben is biztos van igazság, de a magam részéről nem látom bizonyíthatónak, hogy mondjuk egy balassagyarmati pék vagy egy mórahalmi gyümölcskertész szavazatai mögött Sartre marxista tévtanait kell sejtenünk. Ettől függetlenül le a kalappal Johnson előtt, mert az építmény, amit felhúzott saját világnézetére, hibátlan és lenyűgöző, külön értékelem, hogy tényeit egy enyémtől különböző világnézet fényében vizsgálhatom. Bár meglehetősen ambivalens érzéseim voltak az olyan provokatív stílusú* részek olvasásakor, mint a spanyol polgárháború időszaka vagy a dekolonalizáció, ugyanakkor Johnson egyrészt véleményt nyilvánít és nem prófétál, másrészt pedig adatai és magyarázatai helytállóak**. Ezek az ambivalens érzések pedig nagyon hasznosak, mert világosan rámutatnak, hol vannak a lyukak az én érvrendszeremben, amiket be kell tömködnöm, mielőtt belevágok legközelebb egy világnézeti disputába.

Viszont ez az utószó, ez csapnivaló. Körmendy Zsuzsanna vagy nem mélyedt el a műben, vagy csak szeretett volna egy kis aktuálpolitikai szájfényt adni hozzá***, mert annyi esett le neki, hogy Johnson szerint a kommunizmus meg a fasizmus édestestvérek. Ami egyrészt nem új elmélet, másrészt csak egy következménye a johnson-i alapgondolatnak: hogy a XX. század az egyéni jog és az állami hatalom küzdelmeként is felfogható, ahol utóbbi iszonyatos rémtettektől sem riad vissza, hogy az előbbit (akár liberalizmus, akár piacgazdaság formájában jelenik meg) maga alá gyűrje. Egyáltalán nem kérdés, hogy Johnson ebben a küzdelemben kinek a pártján van. Jellemző, hogy bár a demokratákat vagy liberálisokat gyakran gúnnyal kezeli, de az autokratákat és nacionalistákat mindig dühvel, sőt helyenként gyűlölettel****. Johnson kevesebb államot akar, olyan kormányokat, akik engedik polgáraiknak, hogy azok maguk döntsenek érdekeik felől – hogy az egyén mit kezd ezzel a szabadsággal, az persze más kérdés. Johnsonnak sem tetszik sok minden, bele is mászik a szerintem felettébb ingoványos erkölcsi relativizmus fogalomkörébe, de nem szabad elfelejteni: legfeljebb a tanító rangjára pályázik, semmiképpen sem a törvényhozóéra. És hát tanítson, semmi kifogásom ellene.

Más. Mindig rájövök, mennyivel jobban tudom a keresztény konzervatívok érveit akceptálni, mint a nacionalistákét. Talán mert előbbiek gondolataiban a hagyomány elemei dominálnak, és abban mégis találni valami kézzelfoghatót. Viszont a nacionalisták a nemzeti érdek és nemzeti gondolat mentén érvelnek, ami színtiszta absztrakció. Az absztrakciók ellen pedig nem lehet észérvekkel védekezni. No persze Johnson nem a keresztény konzervatívok azon csoportjába tartozik, akiket módom van személyesen megtapasztalni. Lehet, nem is létezik olyan. Mese csak.

* Példának okáért Johnsonnak nagy öröme telik abban, hogy szívének kevéssé kedves személyekről gúnyos anekdotákat illesszen a szövegbe. Amit helyén kell kezelni, még ha időnként bűnösen mulatságos is.
** Nyilván nem mindig. Egy ízben Kádárt „gyűlölt vezetőnek” nevezi – ezt például nem tudom, honnan szedte. A II. világháború esetében pedig betéved kicsit a „ha”-k világába: ha Hitler nem a Szovjetuniót, hanem a brit Közel-Keletet támadta volna meg, akkor akár meg is nyerhette volna a háborút – na ja, ha nem ő lett volna Hitler, akkor megnyerhette volna, viszont ha nem ő Hitler, akkor talán ki sem robbantja. Meg aztán ha Hitlert a müncheni sörpuccs után nem egy szanatóriumszerű tanintézménybe viszik, hanem agyonlövik (ahogy például a baloldali forradalmárok esetében volt szokás), akkor ide se vonulnak be az oroszok, és Magyarország maga lenne a paradicsom, a szőke holland gazdasági emigránsok sorban állnának Hegyeshalomnál, csak hogy beengedjük őket. Ha. Ha. Ha.
*** Talán ennek tudható be, hogy az eredeti, értékítélettől mentes alcím (A History of the World from the 1920s to the Year 2000) helyett a jóval szájbarágósabb A huszadik század igazi arca magyarítást választották. Pedig hát hol mond Johnson olyat, hogy az ő véleménye az „igazi”? Kicsit olyan ez, mintha a Bűn és bűnhődést Makai úgy fordította volna, hogy A szemét Raszkolnyikov. Vagy az ellenkező véglet: Szabó Lőrinc a Tess of the D'Urbervilles-t úgy, hogy Egy tiszta nő. Ja, hogy ez megvolt…
**** Amely gyűlölet igazából nem is tudom, hogy fér össze a keresztény szemlélettel. ( )

Johnsonovo dílo je strhující příběh tohoto úděsného věku velkých technických vynálezů, ohromného bohatství i nekonečné bídy a teroru. Knížka vzbudila velký rozruch na Západě nejen proto, že je mistrně napsána, ale hlavně tím, jak nemilosrdně odhaluje pravdu, všem levicovým intelektuálům tak nepohodlnou. Všude, kde se prosadil ideologický stát, vládne korupce myšlení, útlak, teror. Všude, kde stát zasahuje do tržního mechanismu či se dokonce stává neosobním "majitelem" hospodářství, vládnou úplatky, demoralizace a bída. Johnson si neklade žádné meze, jde-li o fakta. Rudá nit teroru se odvíjí v Africe, Asii i Latinské Americe za nepřetržitého potlesku západních intelektuálů. Podstatu zla však vidí autor v morálním relativismu, který po celá desetiletí brání liberální demokracii, aby zvítězila. ( )

My edition is through the Eighties. Paul Johnson writes tomes of history, and this is no exception. The topic is broad, and he covers a lot, but with enough depth to satisfy. ( )