Erős kezdéssel indít a könyv, amit később sem követ visszaesés. A kamera már az első fejezetben szuperközeliben svenkel egy magyar családra: Baráth pár oldalban felvázolja a testi és lelki terrort, amivel a férj sakkban tartja feleségét, és mellesleg bepillantást enged a férfi nyavalyás gondolataiba, majd miután sikeresen dehumanizálta szereplőjét, rommá vereti egy rejtélyes ismeretlennel. Előttünk az áldozat és a bűnös, gondolhatnánk, de Baráth áldozata, mint lassan kiviláglik, nem áldozat (vagy legalábbis nem AZ az áldozat), mint ahogy a bűnös sem AZ a bűnös. Sőt, ami azt illeti: mindketten kábé annyira áldozatok, mint bűnösök. Ennek az ellentétpárnak az összemosásával Baráth nagyon eredményesen eljátszogat, kitágítva a zsáner határait, és olyan impulzív szöveget teremt, amire a hazai krimiirodalomban nem ismerek példát.

Krimik esetében nem szokatlan, hogy az író dob némi csontot az olvasó lelkében csaholó kutyáknak, amiket a civilizáció láncra kötött. Az, hogy egyes bűnök megbüntetésére a jogrend nem szolgál kielégítő módszerekkel, elég általános emberi vélekedés, ha általában véve kontroll alatt is van tartva. Ám a bosszúvágy ettől még létezik, és még az olyan decens brit hölgyek sem haboznak rájátszani, mint Agatha Christie – emlékezzünk csak a Tíz kicsi néger-re, a Gyilkosság az Orient expresszen-re, vagy épp a Függöny-re*. A Dexter-sorozat pedig kifejezetten ezt a motívumot emeli négyzetre – az izgalmas hipotézist, hogy aki a bűnt üldözi, abban éppúgy ott lakozik a démoni, mint abban, akit üldöz. Az Arkangyal éjjel is ebből merít energiát, elbeszélő-főhőse pont ezért izgalmas figura. Erejét ez a démoniság adja, amit Baráth ügyesen, izzadságszagtól mentesen dolgoz bele a szövegbe – de nem csak erejét, hanem korlátait is. (Többek között megmutatkozik, mekkora akadály egy nyomozati munkában, ha a hős egész egyszerűen mindenkire gyanakszik.)

Szóval nagyon jó ez a könyv azért, ami – de jó azért is, amit sikerül elkerülnie. Például nem lesz belőle szimpla tanulmány a családon belüli erőszakról, női-férfi helyzetről, továbbá nem lesz belőle „óda az erős nőhöz” sem, mert főhőse nem pusztán holmi női Batman (és pláne nem reaktivált Görbe Nóra, hála a jó Istennek) – annál sokkal komplexebb, vitathatóbb figura**. Talán egészen picit sok volt a könyvben a magyar rögvalóságra utalás*** – amit azért éreztem feleslegesnek, mert enélkül is elég súlya van a történetnek, ezek csak elterelik róla a figyelmet. És talán sok volt benne a hasonlat és szókép – de mivel ezek amúgy nagyon jó kis hasonlatok és szóképek voltak, valóban nehéz lehetett volna kihagyni őket. Ezektől az apró zavaró tényezőktől eltekintve kemény, erős könyv, ami helyenként nagyon mellbevágó fordulatokkal operál – finoman szólva is üde színfolt a hazai zsánerpalettán, kevésbé finoman szólva meg: egészen jelentős regény.

* De itt vannak az akciófilmek is, amelyeknek általános sémája, hogy a főgonosz nem jut el a bírósági tárgyalásig, hanem oda lesz vetve a lelkünkben lakozó vadaknak.
** Bár, megjegyzem, lehetnek ilyen egynemű olvasatai is a könyvnek. De aki így olvassa, az alighanem le fog maradni valami lényegesről.
*** Ilyen kritikának, nem pedig írói pongyolaságnak tekintem azt is, hogy a kötetben szereplő (amúgy tündérke) rendőrnyomozó, Kelemen milyen felületesen végzi a munkáját – egész egyszerűen a többi ügye mellett nincs rá kapacitása.

… (meer)

Gemarkeerd

Kuszma | Jul 2, 2022 |