Ljuben Dilov (1927–2008)

Bevezetés:
1.) Ha ebből a könyvből kihagyják az űrhajót, a robotokat, meg a változóan hihető asztrofizikai fejtegetéseket térről ill. antitérről, és az egész szereplőgárdát elhelyezik egy vitorláshajón, ami épp Le Havre-ből tart egy rakás telepessel valami puruttya világvégi ismeretlenbe, akkor senki meg nem mondaná, hogy ez valaha sci-fi volt.
2.) Ha ezt a könyvet Hemingway írja meg, akkor az max 100 oldal. És így belegondolva: ezt a könyvet Hemingway meg is írta, az a címe, hogy Az öreg halász és a tenger. Ugyanúgy a kozmikus társtalanságba kivetett ember küzdelméről szól az is, csak épp ott egyetlen halász, itt meg egy ezerfős közösség a szenvedő fél.

Főszöveg (pro):
Megy, mendegél az aszteroida az űrben. Felspécizett aszteroida: a bendőjében egy egész mikrotársadalom él, akik az űrhajóvá átalakított egykori égitestben utaznak a világot felfedezni, esetleg meghódítani. A jármű neve Ikárosz - mondjuk magam nem adnék ilyen nevet egy űrhajónak, már csak babonából sem. Ez tisztára olyan, mint a magyar rohamlöveg, amit Zrínyiről neveztek el. Dilov könyvének alapélménye (kis csúsztatással), hogy a hódítók gyakorlatilag senkivel sem találkoznak*, a 620 oldalhoz képest igazából semmi érdekes sem történik velük, és hát a Semmi meghódítása az közismerten nehezebb, mint a Valamié**. Így hát a regény szereplői is kénytelenek egymással foglalkozni, kapunk tehát egy nagyon pakk fejtegetést a generációk különbözőségéről***, az individuum és közösség konfliktusáról, és arról, hogy az ingerszegény környezet alkalmasint nagyobb gondokat okozhat, mint a legveszedelmesebb katasztrófák. És ez a része a dolgoknak, mit mondjak, nekem kifejezetten tetszett.

Főszöveg (kontra):
Viszont. Van ez a Zenon. Aki a kötet elbeszélője és antagonistája egyben. Aki elmeséli nekünk az egészet. Nos, vele sajnos nem sikerült kibékülnöm. Mert neki aztán tényleg semmi nem tetszik. Ő aztán mindig panaszkodik, mindig lázadozik. Az egész szöveg gyakorlatilag arra a konfliktusra van felépülve, amit az ő permanens elégedetlensége és a környezet találkozása vált ki. Én értem, hogy Zenon miért olyan, amilyen, mi több, azt is értem, hogy Dilov ezt a milyenséget miért akarja ilyen markáns eszközökkel érzékeltetni velünk. De ezzel együtt sok volt nekem az ő vekengése. Úgy vélem, ha a szerző nem három mondatból kettőben akarja tudatni velem, milyen nehéz ember is az elbeszélő, hanem csak egyben, a regény mind intenzitásban, mind olvashatóságban sokat nyert volna.

Lezárás ill. konklúzió:
Bár kisregénynek írták volna meg.

* Illetőleg találkoznak ugyan „valakivel”, de hát őt (SPOILER) vagy hallucinálják, vagy olyannyira nem derül ki róla semmi, hogy akár hallucinálhatták is volna.
** Ezt az élmény amúgy rokon lehet azzal, amikor valamilyen mértékű szakmai tudás mellett olyasvalakivel keveredünk vitába, aki az adott területen semmilyen komolyan vehető információval nem rendelkezik, viszont rohadtul kapaszkodik azokba.
*** Ugye az Ikárosz már 23 éve úton van, következésképpen kezd felnőni az a korosztály, aki már az űrben született. És ők bizony már más célokat dédelgetnek: amíg szüleik még a Föld „kiterjesztésének” gondolják magukat, addig az ifjak már nem kötődnek az anyabolygóhoz, ikároszinak tartják magukat, akiknek saját jövőt kell építeniük.… (meer)