János Kis

Bámulom a filozófusokat, mert egy olyan eszközzel kénytelenek dolgozni (a nyelvvel), ami nem különösebben alkalmas arra, hogy bonyolult gondolatokat fejezzenek ki rajta. Ráadásul Kis János a filozófusok között se az a kifejezett slendrián fajta, nem szégyell a legalapabb evidenciáktól elindulni, azokat előbb kifejteni, meghatározni, hogy utána aztán komótosan eljusson egy (nem ritkán) elegáns végkifejletig. És még egy bónusz, ami szintén nem könnyíti a szöveget: Kis (megfelelve saját tolerancia-követelményeinek) annyira komolyan veszi a vele szemben álló érveket, hogy még akkor is kimerítően megválaszolja őket, amikor én megelégednék egy alig visszafojtott, gurgulázó kacagás és egy legyintés kombinációjával. Mi több, Kis még azt a szívességet is megteszi, hogy gyakran vitapartnerei helyett fogalmazza meg a saját maga ellen szóló érveket, hogy aztán reagálhasson rájuk. Szóval nem egy strandolvasmány*, de nagyon fontos, nagyon kerek és nagyon erős, ennek szól az öt csillag.

Ez a könyv az állam semlegességének szükségessége mellett érvel nagy meggyőző erővel, és közben érinti azt a kérdést is, hogy a modern nemzetállamok miért nem képesek megfelelni ennek az eszménynek. Meghatározza a tolerancia és a semlegesség közti különbséget, és megfogalmazza, hogy milyen értelemben kell/kellene államnak/állampolgárnak megfelelni ezeknek az ideáknak. A tanulmány második fele pedig gyakorlati példákon keresztül mutatja be az elv gyakorlati alkalmazásának nehézségeit (és nem mellesleg leteszi a garast egy emberi vitakultúra mellett). Ezek a példák az abortusz, az euthanázia, a homoszexuálisok jogai, valamint a gyűlöletbeszéd témaköre köré csoportosulnak. Mivel a kötet 1997-ben került kiadásra, akadnak elavultnak tűnő szakaszok, de összességében épp az a megrendítő, hogy mennyire aktuális még ma is – ami azt illeti, még aktuálisabb is, mint akkor. És ez valahol egészen kétségbeejtő – hogy húsz év után is ugyanazokkal az ellenvetésekkel kell vitatkozni, és ugyanazokat az érveket kell ismételgetni. Ez a tény nyilván megkérdőjelezi, hogy a Kis által megfogalmazott elvek az értelmes vitáról gyökeret tudnak-e ereszteni ezen a szikes magyar talajon… de hát véleményem szerint ettől függetlenül érvényesek.

Igazából ezt a könyvet nem is azoknak kéne elolvasni, akik úgy általában véve a liberálisok (meglehetősen tágan értelmezendő) közösségéhez tartoznak – bár nyilván nekik sem árt. Inkább a kritikusaiknak. Részben indirekt módon ugyanis két bírálatra is válaszol, amivel a liberalizmust szokták illetni – az egyiket leginkább decens budai polgároktól szoktam hallani, de őskádárista öregurak és ifjú horthysta szobatörténészek is megegyeznek benne. Jelesül: a liberalizmus lényege, hogy mindenkinek mindent szabad, és hogy ez maga a megtestesült káosz. Itt valószínűleg kicsit az anarchistákkal mosódik össze a tan, plusz megszorzódik azzal a félelemmel, amit egyesek éreznek minden iránt ami ismeretlen vagy szokatlan, legyen akár egy a kelleténél barnább bőrű szomszéd, vagy két egymással csókolódzó fiatalember. De Kis János világában az állam és az egyén között ugyanúgy ott van a törvények szövedéke, mint a rivális rendszerekben, egyszerűen Kis csak abban az esetben érzi legitimnek ezeket a törvényeket, ha azok kialakításában/alkalmazásában érvényesül az állam/végrehajtó hatalom semlegességének elve. A másik (lényegesen komolyabb) ellenvetés, miszerint a liberalizmus arra az ideára épít, hogy az egyének képesek szuverén módon, értelmesen dönteni az őket érintő kérdésekben, és hát ugye ez minimum kétséges. Ugyanakkor a rivális elméletek is ideákra építenek: a konzervativizmus a tradíció folytonosságára, a nacionalizmus a nemzet fogalmára, a marxizmus pedig a megvalósítható egyenlőségre – nem igazán látom, ezek az absztrakciók mitől lennének kézzelfoghatóbbak, mint a liberalizmusé. Ráadásul amíg a liberalizmus filozófiájába (elméletileg) bele van kódolva a tolerancia, következésképpen a konzervatívok, nacionalisták és marxisták is számíthatnak elnézésre részéről, addig a többi rendszernél ez kevésbé valószínű. Úgyhogy kompromisszumos megoldásként sem elvetendő.

*Nyilván ennek tudható be, hogy szemmel láthatóan a magukat liberálisnak mondó politikusok se feltétlenül tanulmányozták.

… (meer)