Blech -- I feel like I need a shower.

The issue with memoirs or biographies, is that I find myself not only making assessments of the book, but also the person who is the subject of the book. In this case, the subject is Molly Bloom -- a Type-A among the Type As -- ambitious to the extreme. The book chronicles her rise from waitress to organizer of some of the world's most expensive private poker games (and then, eventual arrest and downfall).

Her chutzpuh and work ethic quickly give way to greed. There aren't a lot of likeable (real-life) characters in this book. If nothing else, one could consider this book a good warning on what happens when people put money, power, and success ahead of integrity and family.
( )

Amikor megláttam, hogy új Aaron Sorkin-alkotás várható, vééégre, azonnal számolni kezdtem a napokat. Van egy olyan becsípődésem, hogy előbb elolvasom a könyvet, és kíváncsi is voltam, miből indult ki a világ legjobb forgatókönyvírója (nem vitatkozik!). Szóval megvettem gyorsan az e-könyvet, és olvasni kezdtem. Úgy alakult, hogy még nem értem a végére, amikor megnéztem a filmet (igen, azonnal, a premier hétvégéjén), így akkor kissé összekavarodtak a fejemben a részletek (de legalább nem izgultam, amikor később élet-halál kérdésnél kellett félbehagynom az olvasást). A szöveg egyébként is csak az alapsztori miatt érdekes. Elég jól olvasható, de irodalmi értékkel nyilván nem bír, ez a főszereplő önéletrajza (ő meg a pókerjátszmák szervezéséhez ért, nem az íráshoz). Gondolom, nem akart kihagyni semmit, így egy idő után teljesen elvesztettem a fonalat a nevek tengerében. Aki amiatt olvasná, hogy megtudjon ezt-azt a sztárokról, annak sem ajánlom. Érdekes ugyan, hogy vannak az elit körökön belül is akkora sztárok, akik előtt a többi bálványozott, befolyásos, stb. szereplő is hasra esik, de ez azért nem elég ahhoz, hogy elvigye a hátán a könyvet. A kevés nevén nevezett közül Tobey Maguire nem túl vonzó személyiségéről derül ki a legtöbb, ám aki erre kíváncsi, annak is elég megnézni a filmet, és az X-nek nevezett játékos helyére képzelni a Pókembert.

Ami igazán érdekes, az az, hogy ebből az alapból hogyan csinált filmet Aaron Sorkin. Alaposan kigyomlálta a szereplőgárdát, behozta az ismert idealizmusát a teljes mértékben kitalált ügyvéd segítségével, írt egy fantasztikus, feliratozhatatlan szöveget, a védjegyévé vált, gyaloglás közben előadott szellemes, pergő párbeszédekkel, és hangsúlyosabb szerepbe állította az apát. Hozzátette a könyv megjelenése utáni történéseket (a valódi ítéletet, például), de talán túlságosan leegyszerűsítette főszereplője motivációját, amelyet a film vége felé a pszichológus apa analizál. A szintén pluszban kitalált síbaleset is a Sorkin-féle dramatizálás része, és azért attól kaptam egy kis idegrángást, amikor a fejét/nyakát ütő, magasról a hátára eső embert a mentősök engedik felkelni és elsétálni. Mindent egybevetve: nézzétek meg a filmet, mert Sorkin zseniális. A könyvet csak annak ajánlom, akit szintén az érdekel, hogy milyen alapból hozta ki ezt a filmet. ( )

The writing was unclear; while the author explained a few relevant terms, there were so many others flying about the text with no explanation or definition that the context and meaning was “muddy”.

This reads more like a diary entry/long post to friends than a bona fide book.

( )

Molly's Game by Molly Bloom was an interesting peek into the life of a woman who "ruled Hollywood" for a while as "Hollywood's Poker Princess." I remember hearing about the controversy at the time (mostly about Leo and Tobey), but I never gave much thought into what actually happened. I do want to eventually watch the movie (Aaron Sorkin is amazing!) but I figured the book was a great start.

I kind of expected more out of this book. I wanted to see what happened after the fallout. What happened to Molly? Did she find another job? How did she cope? How were the relationships she built? The book stops at the trial and doesn't go any further. I was so nosey since it felt like the book just stopped. There was no "ending." The book also skims over relationships, her career, and how she got where she was. It felt a lot like she was handed much of it, when I know she definitely had to work for it.

Overall, this book was okay but left me feeling a bit disappointed.

Two out of five stars. ( )

Amikor megláttam, hogy új Aaron Sorkin-alkotás várható, vééégre, azonnal számolni kezdtem a napokat. Van egy olyan becsípődésem, hogy előbb elolvasom a könyvet, és kíváncsi is voltam, miből indult ki a világ legjobb forgatókönyvírója (nem vitatkozik!). Szóval megvettem gyorsan az e-könyvet, és olvasni kezdtem. Úgy alakult, hogy még nem értem a végére, amikor megnéztem a filmet (igen, azonnal, a premier hétvégéjén), így akkor kissé összekavarodtak a fejemben a részletek (de legalább nem izgultam, amikor később élet-halál kérdésnél kellett félbehagynom az olvasást). A szöveg egyébként is csak az alapsztori miatt érdekes. Elég jól olvasható, de irodalmi értékkel nyilván nem bír, ez a főszereplő önéletrajza (ő meg a pókerjátszmák szervezéséhez ért, nem az íráshoz). Gondolom, nem akart kihagyni semmit, így egy idő után teljesen elvesztettem a fonalat a nevek tengerében. Aki amiatt olvasná, hogy megtudjon ezt-azt a sztárokról, annak sem ajánlom. Érdekes ugyan, hogy vannak az elit körökön belül is akkora sztárok, akik előtt a többi bálványozott, befolyásos, stb. szereplő is hasra esik, de ez azért nem elég ahhoz, hogy elvigye a hátán a könyvet. A kevés nevén nevezett közül Tobey Maguire nem túl vonzó személyiségéről derül ki a legtöbb, ám aki erre kíváncsi, annak is elég megnézni a filmet, és az X-nek nevezett játékos helyére képzelni a Pókembert.

Ami igazán érdekes, az az, hogy ebből az alapból hogyan csinált filmet Aaron Sorkin. Alaposan kigyomlálta a szereplőgárdát, behozta az ismert idealizmusát a teljes mértékben kitalált ügyvéd segítségével, írt egy fantasztikus, feliratozhatatlan szöveget, a védjegyévé vált, gyaloglás közben előadott szellemes, pergő párbeszédekkel, és hangsúlyosabb szerepbe állította az apát. Hozzátette a könyv megjelenése utáni történéseket (a valódi ítéletet, például), de talán túlságosan leegyszerűsítette főszereplője motivációját, amelyet a film vége felé a pszichológus apa analizál. A szintén pluszban kitalált síbaleset is a Sorkin-féle dramatizálás része, és azért attól kaptam egy kis idegrángást, amikor a fejét/nyakát ütő, magasról a hátára eső embert a mentősök engedik felkelni és elsétálni. Mindent egybevetve: nézzétek meg a filmet, mert Sorkin zseniális. A könyvet csak annak ajánlom, akit szintén az érdekel, hogy milyen alapból hozta ki ezt a filmet. ( )