As much as I usually enjoy Jack London's work I just couldn't get over the incessant use of the N word. Discarded.

This book captures a part of the history of the Solomon Islands (and indeed, Australia), that has been conveniently forgotten. This book should be called Jerry the Racist Dog and it is difficult to see how the author's attitudes are not racist. Nevertheless, as I was recently informed by a reliable source, Lolita did not necessarily make Nabokov a paedophile, but it is still confronting. Written in the style of White Fang and Call of the Wild, the story is from Jerry's perspective, although more than a decade later. And unlike his stories about humans, the animal stories tend to have happy endings. I found an article in an Australian newspaper that shows part of London's inspiration for the book. While I must reserve judgement until I read some more of London's work, but in the meantime, I find it difficult to rate this book too highly. ( )

This book follows Jerry, a puppy, as he sets out on the sea with a sailor. From there he ends up on land with a group of people. And he makes his way further from there. Much of the story is from Jerry’s point of view.

It was ok. I had trouble following much of the dialogue. I (no surprise to me) found myself much more interested in the parts that were from Jerry’s point of view, rather than the parts that strayed from that and focused on the people in the story. ( )

Indeholder "Jerry, del 2", "Den røde Død", "Døde Mænd gaar ikke igen".
??? ( )

Elsőre úgy tűnt, a Vadon szavához hasonlít a regény: kiskutyát elszakítják családjától, számára ismeretlen és veszélyes környezetbe kerül. Sajnos a hasonlóság ezen a ponton véget ért. A kutya (Jeromos) egy nagyon rövid részt leszámítva semmilyen hasznosat nem csinál. Az egész regény során csak sodródik az eseményekkel, a maximum amit elvárhatunk tőle, hogy a tengerbe esve kapálózik, hogy ne fulladjon meg.

Érthető, hogy a történetet a kutya szemszögéből ismerjük meg, de sajnos ez a kutya túlzottan emberi módon gondolkodik, ami elég hiteltelenné teszi az egészet.

Feltűnő még mai szemmel a könyv rasszizmusa. Az tulajdonképpen részletkérdés, hogy a feketéket négereknek hívják ( a könyv írásakor (1917.) és fordításakor (1926.) ez volt az elterjedt szó ), az viszont elég zavaró, hogy minden második oldalon hosszas fejtegetés található a fehérek felsőbbrendűségéről (közben a szereplők többsége bőrszíntől függetlenül semmirekellő). Legviccesebb talán az, amikor a fehérek kutyájának felsőbbrendűségét ecseteli a feketék kutyájával szemben.

A könyv egyetlen mentsége az, hogy valamelyest megismerjük a déltengeri szigetek, a rabszolgaszállító hajók világát. Túl sokat persze nem tudunk meg azon kívül, hogy az időjárás szörnyű, rabszolgának lenni rossz, sőt a rabszolga-kereskedés sem nyugdíjas állás. ( )