Anya, Apa, Anna, Peti és Gergő… Ja, nem.
Janó és Janka meglátnak egy almát. Az asztalon. Szép, piros alma.
– Jé, egy alma! – kiált fel Janó.
– Szép, piros – mondja Janka.
– Együk meg! – javasolja Janó.
– Jó – helyesel Janka.
– Felvágjam nektek? – kérdezi anya.
– Igen – feleli Janó.
– Köszönjük – mondja Janka.
Anya felvágja az almát. Janó és Janka asztalhoz ülnek. Várják az almát.

Nnna. Kb. ennyi egy-egy rövidke… történetnek nem nevezném, mert eleje még csak-csak van némelyiknek, bár az in medias res kezdés sem áll távol tőle, de vége, az egyiknek sincs. Egyszerűen csak nem folytatódnak tovább. Az egyszerű, hétköznapi események egyszerű tőmondatokban tálalva az egyszerű gyerekeknek típusú könyvektől a falat kaparom, szóval aki szintén nem bírja az ilyesmit, annak semmiképp nem ajánlom. És nem is értem, miért érzik szükségét ennek a típusnak. Ott van például Berg Judit Maszat-sorozata, a legkisebbeknek: egyszerű, kedves, de nem bugyuta. És elfér háromnál több szó is egyetlen mondatban, a gyerekek meg fel tudják dolgozni. Őrület. Itt hülyeségeket találtam ki közben (veszélyes üzem), azon elrötyögtek, és kérték, hogy úgy olvassam tovább, ne rendesen. A szerző más könyveit sokan dicsérték, úgyhogy igen nagy elvárásokkal vettem kézbe ezt a kötetet, és hatalmas csalódás volt. Különösen nagy volt a kontraszt a tegnap befejezett Ördögbőr grófjához képest, ami pedig zseniális. Mint Máté Angi után Bagyócát olvasni. Vagy Aliz után Boribont.
Ja igen, az illusztráció szokatlan, de nekem inkább tetszett, mint nem. ( )