Klik op een omslag om naar Google Boeken te gaan.
Bezig met laden... Afscheid van de herfstdoor Stanisław Ignacy Witkiewicz
Geen Bezig met laden...
Meld je aan bij LibraryThing om erachter te komen of je dit boek goed zult vinden. Op dit moment geen Discussie gesprekken over dit boek. geen besprekingen | voeg een bespreking toe
Erelijsten
Geen bibliotheekbeschrijvingen gevonden. |
Actuele discussiesGeenPopulaire omslagen
Google Books — Bezig met laden... GenresDewey Decimale Classificatie (DDC)891.8Literature Literature of other languages Literature of east Indo-European and Celtic languages West and South Slavic languages (Bulgarian, Slovene, Polish, Czech, Slovak, Serbo-Croatian, and Macedonian)LC-classificatieWaarderingGemiddelde:
Ben jij dit?Word een LibraryThing Auteur. |
No most gondolkodtam azon, miképp mondjam el, mi nem tetszett ebben a regényben, és arra jutottam, összefoglalom az első fejezetet, abból talán kiderül. Szóval. Atanazy, a jóképű lengyel értelmiségi megy az utcán. Atanazyról tudni kell, hogy igazán és elképesztően szerelmes menyasszonyába, Zosiába, aki egy lenszőke lengyel lány, egy olyan igazi lengyel lány, aki nem különösebben okos, de legalább lengyel, és legalább lány. Némiképp bonyolítja a helyzetet, hogy Atanazy most éppen Helához, a „gazdag, ordenáré zsidónőhöz”* tart, hogy magáévá tegye, mert Atanazy filozófus lélek, aki mintegy filozófiailag eldöntötte, hogy a Zosia iránt érzett szerelmét csak azzal teljesítheti ki, ha megdug egy csábos és túlművelt szemitát. Vagy valami ilyesmi. Miután végigmonologizálja nekünk az odautat, megérkezik, és kihajítja a hölgy budoárjából az ott tartózkodó Prepudrech herceget (hülye lengyel nevek... hívjuk inkább Kubának, könnyebb lesz úgy az élet), aki ki is hívja párbajra... de ez a következő fejezet témája lesz, ne ugorjunk előre. Miután ilyetén módon megteremti az édes kettes lehetőségét, a fiatalember meggondolja magát, és mégis inkább Proustról kezd fecserészni a nőnek, aki unja ezt (a helyében én is unnám), szóval a vége mégis az, hogy dugnak. De hogy Hela dugta meg Atanazyt, vagy Atanazy Helát, az nem igazán világos.
Mert. Közben. Állandóan. Dumálnak.
Filozofálnak. Monologizálnak. Dialogizálnak. Trialogizálnak. Satöbbi.
Érteni vélem, mit akar W. Hogy miért tömi tele a regényteret egzaltált primadonnákkal, akik bámulatos érzelmi salto mortalékkal kápráztatják el lépten-nyomon a nagyérdeműt, és ezeket folyton hosszasan elemzik, kommentálják is, egyfajta Bergsonnal felhabart konyhafilozófiát eszkábálva még abból a kérdésből is, hogy milyen alsóneműt vegyenek fel aznap. Értem, hogy miért néz ki úgy az összes szereplő, mint önmaga démonira hangolt karikatúrája (elég csak Sajetan Tempére, a karizmatikus kommunistára, vagy Restly tisztelendőre, a hasonlóan karizmatikus szerzetesre gondolni). W. alighanem úgy véli, hogy a széteső világ egzaltáltságát a szereplők egzaltáltságán keresztül kell bemutatni – de valahogy az a benyomásom, nem annyira a világ esett szét itt, hanem a szerző. Néha olyan a szöveg, mint egy irodalmi epilepsziás roham.
Különös élmény volt figyelni olvasás közben azt, ahogy a markáns szimpátiamennyiségem hogyan olvad el olvasás közben. Nem mondom, hogy nem maradt belőle semmi – mert így a kötet végével is érzek valamennyi tiszteletet W. céljaival, és a megvalósítás merészségével kapcsolatban. Tetszett például, ahogy a szerző indulatosan elveti a „hagyományos” regényírás eszközeit, veszettül keresi az új formákat, az új megközelítéseket. Csak hát miért nem némák legalább a szereplők? Legalább egy-kettő?
* Tépelődtem rajta, nevezhetem-e Witkiewiczet antiszemitának. Az biztos, hogy izraelita szereplőinek ábrázolásakor nem spórol a kategorikus megállapításokkal: úgy mutatja be őket, mint egyfajta démoni deviánsokat. (Mintha észre se venné, hogy lengyelei is éppoly deviánsak, mint izraelitái, csak devianciájukban van valami katolikus jelleg.) Feltételezem, a kor kontextusában ez bizonyára lágyabban hatott, de nekem időnként kellemetlen lett a szájízem tőle. ( )