Ádám Bodor

Bevallom, az elején idegesített a hosszas tájleírás, a rengeteg ismétlés. Viszont sejtettem, hogy célja van, és valóban: olyan egyedi atmoszférát teremtett, amelyből egy percre sem szabadul az olvasó. Annak ellenére igyekszik visszatérni, hogy nem jó ebben a világban lenni, hogy nincs olyasmi a történetben, amit körömrágva kellene várni. A legtermészetesebben fogad olyan döntéseket, amelyeken normális esetben legalábbis megrökönyödne, de sokkal inkább felháborodna, tiltakozna, elborzadna. Csakhogy addigra beleette magát a szürkeség, a nehéz levegőtlenség, észrevétlenül rátelepedtek ennek a szürreális világnak a szabályai. Csak cipeli, ahogy a szereplők is, és fel sem tűnik, mekkora teher, amíg le nem teszi.… (meer)

Cerca de Bogdanski Dolina, una localidad situada entre las montañas de los Cárpatos, está el centro de aislamiento de Izolda, donde se mantiene a los enfermos y a otros indeseables en barracones castigados por el sol y por el viento. Las autoridades de este pueblo, en el que el crepúsculo vespertino dura horas y la basura posee luz propia, ya no son, como antaño, los temidos cazadores de montaña; ahora una jerarquía eclesiástica gobierna una sociedad en la que los habitantes no son más que material humano para usar y tirar.… (meer)

Hemingway-hősök egy Beckett-drámában. Ordát esznek a zsírpapírból fenn a havason, távolba néznek, erkölcseik kő-erkölcsök, mert „az évek során átszállt rájuk is a kövek természete”. Aztán történik valami, valami nagyon különös, amitől kénytelenek visszacsomagolni az ordát. Letakarják egy olajos ronggyal – nehogy elvigye valami mókusszerű állat –, elintézik azt a különös dolgot, majd visszaülnek, és zörög tovább a kezükben a zsírpapír. Különben meg semmi sem változott.

(Mihez viszonyítsunk, ugye, ez gyakori értékelői kérdés. Ahhoz, amit a szerző eddig írt, vagy az ún. „nagy magyar átlaghoz”. Mert alighanem nem ezek a bodori életmű csúcsai. Viszont a magyar novellisztika egynémely csúcsát éppen Bodor írta meg, és ezek a szövegek, ha nem is sikerültek olyan óriásira, de azért tekintélyes kis hegyecskeként meredeznek a honi elbeszélések között. Ingadozom. Az bizonyos, hogy ami egyes erdélyi szerzőknél patetikus és fenséges, az Bodor csodálatos tollán üres, szótlan, lelakott és vészjósló. Olyan atmoszférát képes teremteni, amiben a málló vakolatok, a rozsdás vasak mágiával telnek meg. Sokat köszönhet neki a magyar próza. Ami egy közhely, de nem véletlen vált azzá.)… (meer)

Bevallom, az elején idegesített a hosszas tájleírás, a rengeteg ismétlés. Viszont sejtettem, hogy célja van, és valóban: olyan egyedi atmoszférát teremtett, amelyből egy percre sem szabadul az olvasó. Annak ellenére igyekszik visszatérni, hogy nem jó ebben a világban lenni, hogy nincs olyasmi a történetben, amit körömrágva kellene várni. A legtermészetesebben fogad olyan döntéseket, amelyeken normális esetben legalábbis megrökönyödne, de sokkal inkább felháborodna, tiltakozna, elborzadna. Csakhogy addigra beleette magát a szürkeség, a nehéz levegőtlenség, észrevétlenül rátelepedtek ennek a szürreális világnak a szabályai. Csak cipeli, ahogy a szereplők is, és fel sem tűnik, mekkora teher, amíg le nem teszi.… (meer)