Ádám Nádasdy

Nádasdy Ádámot eddig nyelvészként és műfordítóként ismertem. Fantasztikus előadó, és akkor éreztem a leginkább ismerősnek, amikor Shakespeare-ről írt ebben a válogatáskötetben. Kicsit kényelmetlen volt hirtelen ennyire az intim szférájába lépni, nem éreztem, hogy kiérdemeltem a bizalmát. A trágár Nádasdyt pedig szoknom kellett, nekem nagyon furcsa volt.

A kötet elején található filmkritikákat elég vérszegénynek éreztem, és sok későbbi írás is valahogy nagyon könnyűnek, felületesnek, csapongónak tűnt. Az pedig, hogy Berlinben csinos fiatal fiúk a teremőrök egy meleg témájú kiállításon a szokásos nénik-bácsik helyett, és ez milyen jó, borzasztóan lealacsonyító. Ha csinos csajokat raktak volna oda bámulnivalónak, nem háborodnánk fel? És abban sem vagyok biztos, hogy a heteró pasinak barátnője oldalán tényleg jólesik, ha megbámulja hat szembejövő férfi. Van az az elismerő tekintet, amiből lehet önbizalmat építeni, de ha egyszerre hat idegentől jön, erősen kétlem, hogy jó érzés. Ezután viszont jöttek az egyre mélyebb, érzelmesebb írások, helyenként egészen meghatóak. Nekem jobban tetszett volna több ilyen, kevesebb töltelék. Értem, még így is nagyon karcsú a könyv. Talán lehetett volna még várni, hogy gyűljenek témába vágó írások, vagy kiegészíteni újabbakkal, nem tudom.

Szükség van rá, világos. Ma, amikor megismerek egy baromi vagány fiatal lányt, aki aztán hetekig kerüli, hogy kimondja a társa nevét vagy hogy „páromon” kívül másnak említse, mert nem tudhatja, hogy reagálnék. Nem miattam, nyilván sok rossz tapasztalata van. Aztán amikor óvatosan bedobja, hogy barátnőm és látja, hogy meg se rezdülök, felszabadul, és végre nyugodtan mesélhet róla, néven nevezve. Nem tudom, az utcán meg merik-e fogni egymás kezét, vagy pláne meg merik-e egymást csókolni. Nem tudom, egyformán bátrak-e, és az esetleges óvatosság bántja-e azt, aki bátran kiállna. Igen, büszkén, nem arra, hogy meleg, hanem arra, hogy vállalja. Ezt is nagyon jól megfogalmazta Nádasdy, és ezekért a gondolatokért mindenképpen érdemes az egészet elolvasni.

Remélem, hogy a következő generációknak könnyebb lesz. Hogy sokan megtanulják például Lori Durontól és családjától, hogyan legyenek támogató, szerető, biztonságot adó szülei, testvérei egy LMBTQ kisgyereknek. Hogy sokan olvassák a Lázadó lányokat, és nem lapozzák át Coy Mathis oldalát, hanem megbeszélik a gyerekekkel, hogy van olyan, aki fiú testbe születik, de lány lelke van. Hogy nincsenek csak fiúknak vagy csak lányoknak való színek és játékok. Hogy a világ nem fekete és fehér, hanem, hála az égnek, a szivárvány minden színében pompázik.… (meer)

Jól előadott nyelvészeti gyorstalpaló, bár aztán az Aprómunkánál "vágjunk bele!"-felkiáltással tényleg elég keményen belemegy, különösen a Czuczor-Fogarasi páros tiszteletteljes (és azt hiszem, szükséges) szétszedésénél. Helyreteszi a laikus szófejtegetést és a finnugor nyelvrokonság tudományos bizonyítottságát is. Ragaszkodva a tudományossághoz, a felszínről aztán egyre mélyebbre vezetve az olvasót. Nem tudom, ez elrettentő-e valakinek, aki csak szolidan akart ismerkedni, de Nádasdyval biztosan szívesen megy. Tartom, amit korábban többször is megállapítottam már: fantasztikus előadó, és ennek a humor mellett az lehet a másik titka, hogy át tudja adni a szakmája iránti lelkesedését. A nyelvészet érdekes és izgalmas lesz még az alapvetően humán beállítottságú hallgatóknak/olvasóknak is.

A denevér vs madár analógiánál mondjuk szörnyen csalódott voltam, azt hittem, azt kifejezetten az én "különös kegyetlenséggel szétszedett" szemináriumi dolgozatomra találta ki, erre tessék, itt van. Bár lehet, hogy akkor találta ki, csak megtetszett neki, ugye? A [pro]-nál aztán végképp aktiválódott a PTSD-m, és egy darabig egészen tisztán láttam a mimikáját és a gesztusait, és a hangján hallottam a szöveget. Kis pihentetés után aztán elmúlt, és megint élvezhettem az előadást.

Nem mindenben értettünk egyet, de már megszoktam. Azt gondolom, nem feltétlenül neki van igaza, amikor elutasítja, hogy a nyelv befolyásolná a gondolkodásunkat. Persze, hogy lehet rajta változtatni például egy másik nyelv megismerésével, de ez nem jelenti azt, hogy előtte sem voltak az általunk használt szavak hatással a fogalmainkra. Nem zárják megváltoztathatatlan keretek közé, de egész biztos, hogy nem ugyanúgy gondolunk pl. a nyolcvanas számra, mint a franciák, akik azt mondják, négy húsz. Nekünk a nyolcszor tíz lesz gondolkodás nélküli bontás, nekik a négyszer húsz. Attól még nyilván megtanuljuk mi is, megtanulják ők is a többit. Mindenesetre nem lesz egyedül, elfér a véleménykülönbségeink polcán, Shakespeare kiejtése és a tulajdonnevek előtti határozott névelő mellett.

(Azért abban segítsetek: tényleg úgy ejtjük a körút szót, hogy [kőrut]? Nekem a színpadot is nehezen veszi be az agyam, mert leírva látja, de tudom, hogy mp-t ejtünk. A többi példáját el tudtam fogadni, de ezt nem. Mehet a nem értünk egyet listámra?)

(Ja igen, találtam benne egy-két elütött ékezetet, becsúszott vesszőt, pár kimaradt határozott névelőt - hah, biztos egyenlítettek a túlhasználatért -, de nem zavaró mennyiségben.)… (meer)

Ma a magyar könyvkiadás még abban a stádiumban van, hogy egy meleg író meleg tárgyú írásaiból összeállított kötet bátorságszámba megy. Remélem, nincs messze az idő, amikor ez már nem lesz kuriózum, és olyan vállvonogatva forgatjuk majd a hasonló gyűjteményeket, mint ahogy akkor tennénk, ha a szőke haj vagy az átlagosnál nagyobb fülcimpa tárgykörében jelennének meg. Nádasdyra ilyen szempontból kifejezetten hálátlan feladat várt, mert egységesnek tűnő kötetet kellett produkálnia egy olyan téma mentén, ami valójában legkevésbé sem egységes. Gondoljunk csak bele, össze tudnánk-e állítani mondjuk Esterházytól koherens esszégyűjteményt, pusztán arra a rendező elvre támaszkodva, hogy azok heteroszexuális tárgyúak? Én nem. És itt sem igazán sikerült törésmentes ívre felfűzni a sokszínű irományokat. Például a kötet filmes tárgyú írásai nem okvetlenül kellettek ide – nem is túl mélyenszántóak, és nem is lehet velük mit kezdeni. (Azon túl, hogy megtudtam: a Túl a barátságon jó film. Ám ezt már eleve tudtam.) De gondolom, kellettek ahhoz, hogy egy viszonylag vállalható oldalszámra tudják kihúzni ezt a kis könyvecskét. Az, hogy mégis kellemes kötetet kapunk a pénzünkért, egyedül Nádasdynak köszönhető, aki a szokott érzékenységgel, közvetlenséggel és nyelvérzékkel bontja ki témáit. Szóval jó volt, még ha lehetett volna jobb is.… (meer)

Kérdezném tisztelettel: aki ilyen jó novellista, az miért foglalkozik olyan gyanús dolgokkal, mint a nyelvészet? (És ide most érdemes képzelni egy szmájlit.)

Remek szövegek. Van bennük valami gusztusosan régimódi, talán az elegancia, a finom humor, az akkurátusan kiegyensúlyozott mondatszerkezetek, a gördülékeny, élettől lüktető párbeszédek. Látszik, sok munka van bennük, olyan sok, hogy szinte azt hihetnénk, csak úgy maguktól lettek, mint a mező vadvirágai. Nádasdy figurái férfiak, akik más férfiakat szeretnek. Amihez ugye kinek mi köze. Aztán valamiért mégis egy csomóan úgy érzik, hogy nekik speciel közük van hozzá. És ebben van ennek az egész kötetnek az ereje (üzenete, mondanám, ha nem félnék a szótól): hogy megmutatja, ezek a kapcsolatok mennyire természetesek, mennyire ugyanúgy zűrzavatosak, mint bármely más szerelem. Ami nem természetes, az az, ahogy mások reagálnak. A szégyen, amit éreznek, nem az övék: mások szégyene, ők csak cipelni kénytelenek.… (meer)