Mi mással is kezdődhetne egy svéd író Biblia-parafrázisa, mint egy nemi aktussal, nem igaz? Jó, mondjuk a Noé-sztori, ha mélyen belegondolunk, éppenséggel tényleg a párosodásról szól: az – ezek szerint – eugenetikai hajlamokkal rendelkező Jóisten kiválogatja a faj képviselőinek javát, hogy amikor a reset gomb megnyomásával újraindítja majd a bűnöktől szeplős Föld golyóbist, legyen kivel benépesíteni. (Bár hogy emberi génbanknak miért Noét választotta, aki ugye alkoholista, nem tudni, de mindegy, az Úr útjai kifürkészhetetlenek. Ráadásul Beskow interpretációjában a többiek se sokkal jobbak – különösen ez a Jasub nevű srác gyanús nekem. (Akinek az ő neve nem ismerős az Ószövetségből, ne csodálkozzon – a Bibliából valamiért kimaradt. Biztos az apostoli olvasószerkesztőknek is gyanús volt.)) Aztán a másik dolog, amiről Noé története szól, az meg természetesen: a halál. Mert hát ahhoz, hogy valakik elszaporodjanak, nyilván előtte másokat meg kell ritkítani. És lőn. Ezekről szól ez a könyv is. Pont, mint az eredetije. Egyfajta allegória az életről, ami groteszk, pajzán és véres, de időnként furcsa mód szórakoztató. Ha pedig van tanulsága, hát az, hogy azért olyan, amilyen, mert az ember (különösen a férfi) amilyen ostoba, nem bír magával. Ami szívás. De mit csináljunk, ez van, ebből az anyagból kell dolgozni. Istennek és nekünk. Ha tetszik, ha nem. ( )