Bíztam benne, hogy egy ilyen giccses címet csak ironikusan lehet használni. Szerencsére igazam lett.

Ritka, hogy egy könyvnél ilyen erősen érezzem, időben mennyire távoli. Részben talán azért távoli, mert amúgy egy közeli, általam jól ismert térben játszódik: Budapesten. De ha itt kétszáz forintot adsz egy bőséges ebédért a pincérnek azzal, hogy a visszajárót tartsa meg, imába foglalja a neved. És ha itt a lányok meghallanak egy nyugatinak tetsző akcentust, nem arra gondolnak, hogy jesszus, megint a hülye brit legénybúcsúsok, hanem leolvad bennük a biztosíték, és rögvest elkezdenek külföldi útlevélről álmodozni. Igen, ez a hetvenes évek Magyarországa, a kádári szocializmus, amikor már lehet jó regényt is írni*. Itt bukkan fel Viktor, a rejtélyes ifjú diplomata, aki bájosan töri a magyart, és luxuséttermekben vacsoráltatja meg a postáskisasszonyt. De ki ez a Viktor? És mi ez az aktatáska nála? Fejes filmszerű, gyorsan pergő képekben visz minket egyre mélyebbre a cselekményben. Technikája fineszes: néha az az érzésünk, a szánkba akar rágni dolgokat (ha ötvenszer nem szögezi le, hogy "a fiú arcán megjelenik az a kegyetlen, ellenszenves vonás", de így, szó szerint, akkor egyszer sem), máskor meg akkora kátyúkat hagy a történetben, hogy az olvasó orra bukik bennük.

De Fejes pontosan tudja, mit csinál. Titka, hogy fokozatosan bontja ki a könyv rétegeit azáltal, hogy folyton mintha újrakezdené azt. Mikor elindul benne az ember, azt hiszi, romantikus történetbe csöppent. De megy tovább, és Viktor titkai máris kémregény-szerűvé változtatják a szöveget. Aztán rájön, hogy nem is kémregény, hanem valami más. Valami sokkal riasztóbb, sokkal okosabb arról, hogy aki sokat álmodik, annak nagyon fog fájni az ébredés. Imponáló profizmussal megírt szöveg, tisztában van azzal, hová akar vinni minket, és azzal is, hogyan. Hatásos karaktereket és erős dialógusokat tartalmaz, egy nekifutással el lehet olvasni, itatja magát.

* Sőt, ekkoriban már kritikus regényt is lehetett írni. Ennek a vonulatnak az egyik komoly reprezentánsa épp Fejes Rozsdatemető-je. Ugyanakkor a kritika még bujtatott: nem a rendszert magát célozza, hanem a rendszer által formált embert és azokat a vágyakat, amiket a rendszer képtelen kielégíteni. Aki akarja, kiolvashatja belőlük: ugyanis a korszak nagy irodalmi teljesítményei (Makra, A kenguru, Próféta voltál, szívem, stb.), bár látszólag egyéni sorsokról beszélnek, valójában ezeken keresztül a rendszer alapvető strukturális hiányosságaiba nyújtanak betekintést. ( )