Norman ManeaBesprekingen

En el Bucarest de principios de los ochenta, un excéntrico y rebelde cincuentón llamado Tolea decide investigar las causas del suicido de su padre, acaecido cuarenta años atrás. ¿Qué contenía el sobre negro que lo empujó al suicidio? ¿Quién lo envió? ¿Qué misterios entrañaba? De forma gradual e involutaria, el protagonista se verá envuelto en una oscura red de delaciones, denuncias y sospechas, que sitúa al Partido único y a otras instituciones en el centro de esta enigmática trama. Con un ritmo trepidante, a caballo entre lo perverso y lo grotesco, se suceden las imágenes que retratan a la sociedad rumana de la época, una sociedad que vivía en el miedo, en el terror y la demencia del régimen dictatorial de Ceausescu. Sin embargo, en ese clima de pesadilla y claustrofobia vital, pequeños actos de libertad y locura empezarán a latir.El sobre negro, novela reescrita recientemente por el autor, aborda sentimientos como la culpa y el amor, realidades como la muerte y la alienación, y explora con atrevimiento y brillantez la tragedia humana de una población abocada al desconcierto y la vulnerabilidad.

Esszék a ’80-as évek Romániájából egy nagyszerű író tollából, kitekintéssel a romániai rendszerváltás utánra – közép-európai szöveg, és mint minden közép-európai szöveg, kicsit rólunk is szól. Fussunk át rajtuk.

1.) Románia – nagy szándékú írás arról, hogyan passzol a diktatúra a román hagyományokhoz. (Majdnem azt mondtam, „néplélekhez”, de hát abban ugye nem hiszek. Meg hát milyen szó már az.) Itt máris felbukkan Manea fixa ideája, miszerint Ceaușescu rezsimje nem tekinthető kommunistának, inkább valamiféle sztálinista-fasiszta öszvérnek, ami a nacionalizmus és antiszemitizmus eszköztárát sokkal határozottabban (és eredményesebben) használta fel, mint a többi „baráti ország”*. Ettől függetlenül ennél a szövegnél még azt éreztem, hogy Maneában a prózaíró győzedelmeskedett az esszéíró felett – lendületes, és tanulmánytól némileg szokatlan módon érzelmileg elkötelezett írás ugyan, amit jó olvasni, de túl széttartó ahhoz, hogy egy ekkora témával megbirkózzon.
2.) Bohócokról – alakul, alakul… egy Fellini-interjúból kiindulva, Chaplin és Hitler figuráját összehasonlítva beszél Manea a diktátorokról és a bohócokról, közülük is legfőképpen arról a bohóc-diktátorról, akit volt alkalma személyesen megtapasztalni: Ceaușescuról. Bár itt is hektikus a szöveg szövete, de erőteljessége elnyomja kétségeimet.
3.) A cenzor jelentése – igazi csemege azoknak, akik működés közben szeretik vizsgálni a diktatúrákat, de nem szeretnek napi sajtót olvasgatni: egy igazi cenzori jelentést olvashatunk Manea egyik regényéről a szerző kommentárjaival. Micsoda kacskaringókat tesz meg (kénytelen megtenni) egy regény egy autoriter államban, amíg (és ha egyáltalán) megmutathatja magát!
4.) Felix culpa – az egyik legjobb szöveg Eliadéról, a vallástörténészek gyöngyéről, aki mellesleg ifjú titán korában teljes mellszélességgel volt fasiszta, és nagyon úgy tűnik, ezt nem is bánta meg. Nem puszta életrajz, hanem egy igazán érdekfeszítő mélázás arról, hogy a szerzővel kapcsolatos etikai problémákból mennyi háramlik át a műre, illetve magára a személy időskori énjére.
5.) Egy interjú története – Manea egy interjúban kritizálni merészeli a kormányzat kisebbségi politikáját, mire beindul ellene a gépezet: gyalázkodó cikkek jelennek meg róla a rezsim csókos íróitól, sőt, megjelenik egy Mephisto-szerű titkosszolga is, hogy teljes legyen a kép. Elképesztően tanulságos szöveg, esszénél ritkán mond ilyet az ember, de: megfilmesítésért kiált.
6.) Száműzetés – röpke eszmefuttatás a száműzött-lelkiállapotról. Rövid és velős. Kis kandírozott cseresznye egy remekbe szabott esszékötet fagylaltkelyhének tetején.

* Amíg a Kádár-korszak deklaráltan nacionalizmus-ellenesként határozta meg magát, és elnyomta a szélsőséges megnyilvánulásokat (részben azzal, hogy Trianonról például nem lehetett beszélni), addig a román berendezkedés felhasználta az ország sokfajta kisebbségéből és ellenséges szomszédaiból szükségszerűen kialakuló negatív energiákat, és egy agresszív soviniszta retorikával igyekezett befolyásolni a többséget. Ennek sajátos következménye, hogy amíg itthon a kommunistaellenesség egyes markáns csoportokban összeforrott a nagymagyarkodással, addig Romániában ez az összefüggés jóval kevésbé kitapintható.

Gyöngyszem. Manea négy novellája helyzetjelentés a diktatúrából, de egyik sem úgy, ahogy azt megszoktuk. Az első tétel (A kihallgatás) egy vallatás története, de az író kifordítja a szituációt, mint egy rossz kabátot, és máris minden másképp működik, mint az átlagos naturális borzalomirodalomban. A többi elbeszélésre ez még hatványozottabban igaz – Maneát ugyanis nem az érdekli, amit a totális állam közvetlenül tesz velünk, hanem az, ami kikandikál a hétköznapok szövete alól: az egzisztenciális bizonytalanság, a frusztráció és a félelem, amit akár olyan semmiség is kiválthat, mint egy trencskó, aminek nem szabadna ott lennie, ahol épp van. Másfajta bizonytalanság ez, mint amit a plurális demokrácia kínál, ahol az érzés forrása többnyire a túl sok és túl feldolgozhatatlan információ, így – végső soron – frusztrációnk oka nem más, mint saját döntéskényszerünk és -képtelenségünk. A diktatúrákban ezzel szemben az információk száma viszonylag korlátozott, a szabályok sem észvesztően bonyolultak – a probléma abból fakad, hogy bármelyik pillanatban megváltozhatnak, mégpedig váratlanul és érthetetlenül, mert a változás oka gyakran csak annyi, hogy a Nagy Vezér egy szép nyári napon rosszul ébredt, és rájött a hoppáré. Semmi sem kiszámítható, semmivel sem lehet kalkulálni – és az ebből fakadó bizonytalanság adja ezeknek a történeteknek a kötőanyagát. Mert az autoriter állam nem csak nagy rémtetteiben félelmetes, hanem kisstílűségében is – mert ez a kisstílűség beszivárog mindenhová, és ha a vallatótiszteket el is kerüljük, ettől nem lehet megszabadulni. És Manea borges-i talentummal: finoman és intelligensen képes beszélni erről. Nagy író.

"La Europa perdida de Norman Manea", A. Muñoz Molina, El País 15.10.2015: https://elpais.com/diario/2005/10/15/opinion/1129327206_850215.html

Magnifique kaléidoscope roumain; un très bel ouvrage, légèrement romanesque½

Manea's memoir makes for very dense reading but is a fascinating account of a Jewish Romanian writer who survived his family's deportation during WWII to the concentration camps of Transnistria only to live through the Romania's Stalinist 1950s and the horrors of Nicolae Ceaușescu's totalitarian reign before eventually emigrating to the United States.

Despite the many hardships encountered in his home country, Manea's experience abroad has been one of an exile from his language. As Carla Baricz, explains in the LA Review of Books, "What makes The Hooligan’s Return such a unique and celebrated memoir is that it rejects its own form in a way that invokes the complexities of the genre. The book does not read like biography. The 'facts' act only as anchoring points to a larger theme: Manea’s relationship to his mother tongue, and the way a writer, especially one in exile, invents him/herself out of language. Indeed, the memoir is as much about the necessity and the cost of retelling personal narratives as it is about the past it evokes. The narrative structure of The Hooligan’s Return seeks various answers to this dilemma."

As such The Hooligan's Return is certainly an intellectual challenge. I am not very familiar with Romanian history and culture, but I could relate to many questions about who we are as individuals, what makes us who we are, and to what purpose. The Hooligan's Return is a harrowing but successful experiment in creative nonfiction.

Norman Manea est un écrivain roumain vivant aux États-Unis, auteur de nouvelles, de romans et d'essais. Il est considéré comme un écrivain international important et ses oueuvres ont été traduites dans plus de 20 lingues.
Les clowns: le dictateur et l’artiste est un essai sur la Roumanie des années 1980, sur la vie quotidienne, sur la médiocrité politique, sur une société étouffée par un régime de terreur et sur le cirque du “Grand Clown des Carpates” – Nicolae Ceauşescu. Norman Manea revient sur l’ère Ceausescu avec tension littéraire et ironie, en revisitant aussi certaines réalités d’avant la seconde guerre mondiale, en particulier les engagements radicaux de certains intellectuels, adeptes du mouvement d’extrême droite, nationaliste et antisémite.

Llibre molt complex, per a mi.
M'ha costat molt d'entrar en l'història i tan sols a partir de la mitat del llibre l'he sentit com a real.
Aquest distanciament del personatge i les seves experiències m'ha semblat a l'inici poc verídiques. Més tard al poder ubicar geogràficament els esdeveniments de la novel·la ha començat a interessar-me però no massa.
La traducció de Flavia Company l'he trobat una delícia de llenguatge.
L'edició, molt acurada i ben presentada