Brasil
John Updike
Publicado: 1994 | 257 páginas
Novela Realista

Tristão Raposo es negro, tiene 19 años, chulea por la playa de Copacabana y va armado de una hoja de afeitar, atracando aquí y allá para capear el hambre. Isabel Leme es blanca, rica, acaba de salir de un colegio de monjas y tiene 18 años cuando Tristão, al verla pasar en biquini, piensa: «Esta muñeca está hecha para mí». Pese a la salvaje rapacidad de la pobreza, él parece casi sofisticado; ella, hecha a «la lógica y el bienestar del poder», va pisando fuerte por la vida. Pero, en cuanto sus cuerpos se juntan, él verdugo y ella víctima, los dos intuyen ya que el desenlace de aquel asalto no será otro que una pasión sin límite. Inspirándose en la leyenda de «Tristán e Isolda», Updike nos embarca en la extraordinaria odisea que, por las junglas de Brasil, tanto las de asfalto como las otras, emprende la pareja hacia los abismos del alma y de la miseria en su constante huida de los esbirros del padre de Isabel. Nada podrá detenerlos en un país donde lo mágico y lo real se confunden en simas a veces insondables…

Vajh egy amerikai író, aki az amerikai társadalom nagy amerikai elemzője és amerikai kritikusa, miért dönt úgy, hogy nosza, ideje írni egy regényt Brazíliáról is? Egy hosszú dél-amerikai utazás visszfénye tükröződik eme vágyban? Esetleg az, hogy az érzelmek, amelyekkel dolgozni kíván, túl intenzívek ahhoz, hogy angolszász szereplőkkel játszassa el őket? Mit tudom én. Mindenesetre aligha akad Updike-regény, amiben többet rakják be a duzzadó-pulzáló, erekkel átszőtt yamgyökeret abba a kis... hm... yamgyökértárolóba, na, tudjátok, mire gondolok... illetve dehogy gondolok erre, az ilyesmin szigorúan csak munkaidőn kívül gondolkodik az ember... kivéve persze azokat az embereket, akiknek a munkájukból fakadóan muszáj ilyesmiken gondolkodni - ilyen ember például Updike a Brazília c. könyv írásakor.

Tristão, a nincstelen fekete tolvaj és rabló, a favela gyermeke odalép a strandon Isabelhez, a hófehér bőrű, kőgazdag és elkényeztetett szűzhöz – és innentől kezdve csak úgy díbolnak a hormonok. Fülledt Rómeó és Júlia történet két emberről, akik társadalmi helyzetükből fakadóan nem lehetnének egymáséi – de fityisz neked, társadalmi helyzet, mert juszt is egymáséi lesznek. És körbehordozzák szerelmüket egész Brazílián, miközben Candide-hoz mérhető válogatott groteszk szörnyűségeken mennek keresztül, kapcsolatuk minden lehetséges (és nem lehetséges) módon próbára tevődik, hogy aztán… de csitt. Updike igazi profiként építi fel a regényt a különböző ellentétekből: filozófia ütközik ösztönösséggel, trágárság a lírával, büszke szabadságvágy a legmocskosabb megaláztatással, az ember meg csak kapaszkodik a fotel karfájába a folyamatos karamboloztatásban. Igaz, a szerző mintha nem tudna ellenállni annak, hogy botcsinálta idegenvezetőként minden, de tényleg minden brazil egzotikumot belesűrítsen a szövegbe a Copacabanától a dzsungelekig, a São Paulo -i gyárosoktól az indián sámánokig mondjuk focizni nem fociznak benne, valóban, és hát a nyomorpornó is, amin áthajszolja főhőseit, már-már karikatúrába hajlik (pont mint a Candide esetében), de azért élvezetes, vérbő olvasmány. Azt pedig, hogy Updike megírt-e egy Brazília-regényt, vagy csak megkísérelt megírni egyet… hm, ezt őszintén nem tudom. Valahol a kettő határán mozog ez a könyv. ( )

This was a very bizarre story that features Updike's version of the legend of Tristan and Iseult, prototype victims of doomed love. Nineteen year old Tristao, a black teenager from the Brazilian slums, falls for Isabel, a rich young daughter of the elite, one afternoon on Rio's Copacabana beach. Isabel falls back, takes him home and gives her virginity to him. They both discover a love to end all loves and decide to run away together. Her father's men pursue them to Sao Paulo where Isabel is forced away, only the first of many partings they will have over the next thirty years.

Updike sets his amorous pair against a squalid backdrop of crooks, mercenaries, whores, pimps and other greedy and grasping predators. His descriptions of Tristan's penis (“his cashew become a banana, and then a rippled yam”) gave me some real laugh out loud moments and a vow to avoid sweet potatoes in the future. Who doesn't love some good vegetable sexual symbolism?

Updike endeavors for a magical realist effect in an overly vivid dialogue and plotting. The characters had little personality or development. Tristao even wears the same swimming trunks and uses the same razor blades at the end of the story as he did at the start. There are plenty of gratuitous sex scenes that are supposed to demonstrate how much they love each other but just seemed too comical for me to take seriously. He did describe a wide ranging outlook of both the city culture and the jungle culture. I felt like I did get some measure of what Brazil is all about but ended the book feeling that there is more to Brazil than just a mediocre travelogue and non-stop degrading sex.



1159 ( )

fated lovers Tristo + Isabel — (Tristan + Isolde — myth) — Black + White deep in jungle run away — magic — White turns + Black reverse
Spans 22 yrs — 60 — 80º
in Brazil — death at end — food for though!
Bk went with Bk — River of Doubt @ Teddy R's — trip down Amazon

In the dream-Brazil of John Updike’s imagining, almost anything is possible if you are young and in love. When Tristão Raposo, a black nineteen-year-old from the Rio slums, and Isabel Leme, an eighteen-year-old upper-class white girl, meet on Copacabana Beach, their flight from family and into marriage takes them to the farthest reaches of Brazil’s phantasmagoric western frontier. Privation, violence, captivity, and reversals of fortune afflict them, yet this latter-day Tristan and Iseult cling to the faith that each is the other’s fate for life. Spanning twenty-two years, from the sixties through the eighties, Brazil surprises with its celebration of passion, loyalty, romance, and New World innocence.

The Tristan and Isolde story re-located to Brazil of the seventies and eighties of the Twentieth Century.